Révai Mártont, az INNObyte operatív igazgatóját kérdeztük többek között arról, hogyan hozza egyensúlyba az INNObyte a családot és a munkát, mit jelent a mentoráló szakmai vezetés, és a járvány miatt kialakult helyzetben milyen programokkal, eszközökkel lehetett a csapatot egyben tartani. Most induló sorozatunkkal szeretnénk bemutatni kollegáinkat is, akik nap mint nap tesznek azért, hogy az INNObyte ilyen magas szinten és gyorsan ki tudja szolgálni ügyfeleit.

 

Milyen területekért felelsz a cégnél?

 

Meglehetősen összetett feladatkörrel rendelkezem, munkakör szerint január óta operatív igazgató vagyok, ezért az irodavezetés és a kommunikáció mellett a munkám a pénzügyekre, a kontrollingra is kiterjed. Mint operatív igazgató, a munkám fontos részét képezi a kommunikációs, HR-es, az adminisztrációs és a pénzügyes kollégák alkotta admin csapat összefogása.

 

A vállalati kultúra területén miben különbözik az INNObyte más IT cégektől?

 

A családias hangulattal és a családbarát hozzáállással tűnik ki a cég a többi közül, és ez utóbbi nemcsak a home office lehetőségében merül ki, bár az kétségkívül segíti a munka-család közti kényes egyensúly fenntartását.

 

Mesélnél arról, hogyan lehet a családot és a munkát egyensúlyba hozni, és miért fontos ez a cég számára?

 

Az INNObyte nagy hangsúlyt fektet erre, hiszen a munkavállaló és a munkáltató részére is az a legfontosabb, hogy a testi-lelki egészség, illetve a családi béke feltételei teljesüljenek. A cégnél többféle eszközzel próbáljuk segíteni, hogy ez az egyensúly fennmaradjon. Rendhagyó és népszerű támogatási formánk, hogy saját céges bébiszittert alkalmazunk, amelyet a kollégák díjmentesen igénybe vehetnek. Ez a családosok részére nagy segítség. A járványhelyzet miatt ugyan nem volt szerencsés a tavalyi év, de egy évben egyszer-kétszer gyerekprogramokat is szoktunk rendezni gyereknap alkalmával, és persze mindig jön a céges Mikulásunk decemberben. Van évi egy olyan nap, amikor be lehet hozni a gyerekeket, hogy megnézzék, a szülők mivel foglalkoznak. Ilyenkor egy-két lelkes kolléga feladatokat ad a kicsiknek, és játékosan foglalkoznak velük, hogy képet kapjanak arról, mivel foglalkozik édesanya vagy édesapa naphosszat a laptop előtt. A pécsi és a budapesti gyerekcsapat már az online térben is találkozott. Mindemellett mellszélességgel támogatjuk a home office-t, ez már a COVID-19 vírus okozta járványhelyzet előtt is működő intézmény volt a cégnél. Azt tapasztaljuk, hogy a rugalmas időbeosztás segíteni tudja az egyensúly fenntartását.

 

A járvány miatt kialakult helyzetben milyen programokkal, eszközökkel tudtátok a csapatot egyben tartani?

 

Egy-két havonta voltak/vannak online All Staff Meetingek, ahol szóba kerültek/kerülnek a futó projektek, a cég életét befolyásoló események, intézkedések. Tulajdonképpen a vezetők így próbálták egyben tartani a csapatot céges szinten, de elég nagy feladat hárult a profit group vezetőkre is, akiknek a mindennapokban kellett a kisebb csapataikat egyben tartani, motiválni. Most így visszanézve úgy gondolom, hogy sikerrel vettük ezt a mindenki számára eddig ismeretlen akadályt, de nagyon várjuk már az élő eseményeket. Nemrég volt az első ilyen nagyobb találkozás egy baji pincészetben, és nagyon üdítő volt újra találkozni, élőben beszélgetni egymással, nem csak a munkáról. Egyébként évi egyszer tartunk csapatépítőt, karácsonykor találkozunk egy közös vacsora és buli formájában, illetve a kisebb szervezeti egységek szoktak még különféle szervezetfejlesztő programokon részt venni, természetesen a jól megérdemelt szórakozással egybekötve.

 

Az All Staff Projektleltárok élőben történnek Budapesten és Pécsen is, ami általában sörözéssel és pizzázással végződik, ezt nehéz az online térben megoldani. Továbbá korábban voltak meghívott előadók is, fejlesztők, technológiai szakemberek, írók, nyelvészek (pl. a Vanda-projekt kapcsán a magyar nyelvtan sajátosságait bemutatni). A belső előadásaink során legtöbbször egy-egy kollégánk tárja elénk a tudását, és segít elmélyülni a szakmai kérdésekben. Remélhetőleg ezek az alkalmak hamarosan újraindíthatóak lesznek.

 

Az INNObyte-nál mentoráló szakmai vezetésről beszéltek, pontosan mit takar ez?

 

Legjobban a saját példámon tudom szemléltetni. Szerencsére olyan feletteseim vannak, akik ezt nagyon jól alkalmazzák. Amellett, hogy szabadkezet adnak a munkavégzésem során, mégis ott vannak mögöttem, figyelmeztetnek vagy jeleznek, ha a munkám során valami nem úgy megy, mint kellene. Illetve van egy AAR nevezetű metódus (Action After Review: egy angol kifejezés, amit az amerikai katonaságnál használják), egy-egy feladat megoldása, elvégzése után, egyfajta elemző visszatekintéssel beszéljük át az adott feladatot, folyamatot. Ez nagyon jó eszköz arra, hogy a hibákat a jövőben elkerüljük.

 

Mit adott neked az, hogy egy IT cégnél dolgozol?

 

Sokat fejlődtem a különböző technológiák használatában, alkalmazásában. Rengeteg olyan programot ismertem meg, amiről előtte nem is hallottam. Nagyon nagy előny, hogy olyan dolgokat is lehet automatizálni, illetve digitalizálni, amit nem is gondoltam volna. Ez kihat a magánéletre is, mert rengeteg olyan dologra rávilágított, amivel időt spórolok. Például ódzkodtam az online vásárlásoktól, az online számla befizetéstől, bármilyen pénzügyi tervezés vagy megtakarítás online térbe vitelétől. Amióta itt dolgozom, azóta egyrészt jobban megbízom ezekben az alkalmazásokban, másrészt sok olyan programot szoftvert megismertem, amelyekkel nagyban meg tudom könnyíteni az életemet, a privát ügyintézéseimet is.